Papagájok az ókori Rómában

4.7777777777778 1 1 1 1 1 Értékelés: 4.78 (27 szavazat)

papagajok okori roma 01A papagájok az ókori rómaiak körében is hihetetlen népszerűségre tettek szert. Nem kevesen voltak, akik a papagájtartás luxusát megengedhették maguknak, még akkor is, ha egy madár ára meghaladta egy emberi rabszolga értékét.

A provinciákban is a gazdagság és a státusz kifejezője volt, ha valaki papagájt birtokolt. A papagájok fő kereskedelmi központja Alexandria volt, ahonnan az egész ismert világra elvitték a madarakat.

 

A rómaiakat a hangutánzás ejtette ámulatba

Ha egy férfi ki akarta fejezni a szerelmét szíve választottjának, akkor ennek a „legbeszédesebb” módja egy papagáj odaajándékozása volt. A hölgy ezután naponta órákat töltött azzal, hogy a madarat megtanítsa beszélni. Ha egyedül nem boldogult, segítségül hívhatott egy tanárt, ugyanis akkoriban igen nagybecsű és jól megfizetett foglalkozás volt a papagájbeszéd tanító. Az ilyen madarakat azután a ház előkelő helyén állították ki elefántcsont és teknőspáncél díszítésű vas és ezüst kalitkákban. Az ünnepi étkezéseken a fő helyre tették őket, hogy minden vendég gyönyörködhessen bennük.

papagajok okori roma 02Sok római házban szabadon is repültek papagájok. Dióval, gyümölccsel és mákkal etették őket, italként pedig vizet és nem ritkán bort is kaptak. A hangutánzásra képes madarak ámulatba ejtették a rómaiakat. Altalában köszöntőformulákat tanítottak nekik, azután pedig a bejárat fölé helyezték el őket kalitkájukban, hogy köszöntsék a házba érkező vendégeket. A madarak beszédre tanításának pontosan körülhatárolt módszertana volt: egy olyan félreeső helyen tartották a madarat, ahol semmilyen más hangot nem hallott az oktatóján kívül. Az oktató ezután naponta több ízben elismételte számára a megtanulandó szavakat. A tanítás különös segéd eszköze volt egy vasvessző, amellyel a tanító olykor a madár fejére ütött, majd megsimogatta és megetette.

 

Augustus császár nagy papagáj rajongó volt

Az ókori római uralkodók közül Augustus császárról különösen sok anekdota maradt fenn, amely a cézár beszélő madarak iránti szenvedélyéről tanúskodik. Egy alkalommal, amikor még Octavius néven legyőzte Antoniust és Kleopátrát, a Rómába vezető úton ie.29-ben tetemes összegért vásárolt meg egy papagájt és egy varjút, amely az „Ave Ceasar victor imperator!” szavakkal köszöntötte (Üdv néked Cézár győztes uralkodó!). A madarakat betanító kereskedő azonban nem sokáig örülhetett a szerencséjének, ugyanis beárulta egy másik madara, amelynek előrelátó módon az, „Ave victor imperator Antonius!" köszöntést tanította meg. papagajok okori roma 04A számító kereskedőnek az életébe került a ravasz üzleti húzás. Az eset híre hamar szárnyra kelt, így sokan próbálkoztak a gyors meggazdagodásnak eme módszerével. Közöttük egy szegény római cipész is, aki hosszú ideig ismételgette egy befogott varjúnak a császári köszöntést. A madár sokáig semmi jelét nem adta annak, hogy bármit is megtanult volna. Erre a cipész elkeseredetten megjegyezte:  „Hiába fáradoztam veled!” Végül igyekezetét siker koronázta és a madár megtanulta a császári üdvözletet. A cipész ezután kiállította a madarat egy olyan helyre, amelyről tudta, hogy a császár rendszeresen elhalad mellette. Es láss csodát, a császár arra járt és a madár éppen akkor mondta el a császári üdvözletet. Amikor a császár kifizette a cipésznek a madár vételárát, a varjú állítólag azt mondta a császárnak: ,,Hiába fáradoztam veled!”

 

Nem minden uralkodó volt papagájbarát

A római birodalomban azonban nem rajongott mindenki úgy a papagájokért, mint a híres uralkodó; Marcus Porcius Cato (ie. 234-149), aki a régi római egyszerűség és szigorúság nagy védelmezője volt, így kelt ki egy alkalommal a vének tanácsában: „Ó, ti szenátorok! Ó, szerencsétlen Róma! Milyen kilátások ezek! Miféle korba értünk, amikor az asszonyok az ölükben etetik kutyáikat, a férfiakat pedig papagájjal a karjukon látjuk járni!" A papagájokhoz való viszony tehát széles skálán mozgott az ókori Rómában, a szenvedélyes rajongástól az elkeseredett megvetésig terjedt.

Az III. században élt Heliogabal császár azonban minden húrt túlfeszített. Azt jegyezték fel róla, hogy lakomavendégeinek rendszeresen struccvelőt, fácán-, páva- és papagájfejet kínált fel a pazarló gazdagság kifejezéseként, ketrecben tartott oroszlánjait pedig fácán- és papagájhússal kényeztette. Nem is tehette sokáig, mert 222 márciusában, 18 éves korában agyonverték (hogy miért, arról nem szól a fáma).

 

kis sandorpapagaj pergamon ie 200

Ókori római papagáj ábrázolások

Jelentős figyelmet szenteltek a papagájokra a természettudósok is. Plinius (23-79), a római kor egyetlen jelentős zoológusa 37 kötetes természettörténetet írt (Naturalis historia). Ez a mű irányadónak számított a korai reneszánszig. A papagájról (a leírás alapján a kis sándorpapagájra kell gondolnunk) a következő leírást adja: „Mindenek felett a papagájok képesek az emberi hang utánzására olyannyira, hogy még beszélgetni is lehet velük. India küldi nekünk ezeket a madarakat, amelyeket náluk siptacisnak neveznek. Az egész teste zöld, nyakát pedig piros szalag díszíti. Üdvözli az uralkodókat és megismétli azokat a szavakat, amelyeket hall. Különösen akkor válik beszédessé, ha borral itatják. A feje olyan kemény, mint a csőre és vasvesszővel verik, amikor beszédre tanítják, mert más ütést nem érez. Amikor leszáll egy ágról, a csőrével támasztja meg magát, így teszi magát könnyebbe, mert gyengék a lábai."

okori romai papagaj abrazolasA sándorpapagáj lehetett az egyetlen ismert papagájfajta a rómaiak számára. „Amikor a mi nyelvünk utánzására tanítják, egy vasvesszővel ütögetik a fejet, hogy elismerje a tanítója tekintélyét, amíg a madár fiatal, addig gyorsan tanul, amíg el nem éri a kétéves kort. Addig olyan puha a szája, hogy tud alkalmazkodni a beszédhez, és amíg a nyelve is puha, addig tanítható az utánzásra. Ha azonban egy öreg madarat fognak, az taníthatatlan es feledékeny. Igazság szerint könnyebb emberi beszédre tanítani, ha diót eszik, és ha az emberhez hasonlóan öt lábujja van.”

„Ha megtanítod káromkodni, akkor káromkodni fog éjjel-nappal, nagy lármát csapva ezzel. Számára ez egy ének, és ilyenkor azt gondolja magáról, hogy énekel. Ha végig mondott minden szitokszót, amit megtanult, akkor elölről kezdi. Ha nem akarod, hogy tovább beszéljen, akkor ki kell vágni a nyelvét, vagy mihamarabb vissza kell küldeni az erdőbe."

Madaraink úgy a képzőművészetben, mind a költészetben előkelő szerephez jutnak. Az ezüsttálakon látható ábrázolások agyaglámpa díszítések, bronzszobrocskák és drágakő vésetek mellett a legtöbb képzőművészeti alkotás mozaikok formájában maradt fenn. napolyi papagaj mozaik okorEgy nápolyi mozaikon például jól felismerhető két kis sándorpapagáj és egy galamb, amint egy medencéből vizet isznak. A bei Pergamon Múzeumban látható egy milétoszi padlómozaik, amely egy római mester munkája a második század végéről. A kép Orfeuszt, az énekest ábrázolja, különféle állatokkal körülvéve, közöttük egy zöld papagájjal, amelynek piros csőre és piros nyakörve van. A madár szárnyát fekete, piros, zöld és szürke kövekből rakták ki.

A papagájok másik nagy művészi megjelenésének a latin versekben bukkanhatunk nyomára. A leghíresebb példája ennek Ovidius (ie. 43 – ie. 17) költészete. Egyik költeménye egy gyászének egy halott papagáj felett. A költemény szerint a papagáj tolla zöldebb volt a smaragdnál, csőre pedig bíborvörös (minden bizonnyal egy sándorpapagáj). A békés madarat szoros barátság fűzte egy galambhoz. Nem evett sokat; megelégedett egy dióval, álomba ringató mákkal, szomját pedig vízzel oltotta. Az emberi beszédet olyan ügyesen utánozta, hogy az elíziumban minden madár tőle fog beszélni tanulni. Egyesek szerint a papagáj itt nem egy valós lény, hanem egy metafora, de erről hadd vitatkozzanak az irodalmárok. A papagájkedvelök számára ez nem csökkenti a mű jelentőségét.

Egy másik ókori költő, Oppian (200 körül) pedig egy papagájvadászatról számol be versében és azt ajánlja, hogy a befogott madarakat mindenképp vasketrecbe kell zárni, mert a fából készült madárnak nem képes ellenállni a papagáj kemény csőrének ...és bizony ez ma is így van. :)

 

Forrás: Dr. Michalec Gábor


 

Friss apróhirdetések:

A keresés nem hozott eredményt!

huendeitmsptrosres

Cuki, vicces videók

Papagáj viedó 

Belépés

Csatlakozhat Facebook vagy Google kapcsolatával is, kattintson az ikonjára!

   

(Nem történnek megosztások az Ön kérése nélkül!)

Volierek, röpdék I.

Volierek, madárházak II.

Mennyit utazna egy papagáj reptető nap miatt?

Háttérképek:

Papagáj játékok:

Legutóbbi cikkek:


A weboldal sütiket tartalmaz.
Több infó